„Hogyan is fegyelmezik a gyermekemet, mikor nem vagyok ott? Hogyan vészelik át vele a szörnyű hisztiket? Nem haragszanak rá? Nem mondanak neki csúnya dolgokat? Nem szidják le nagyon? Nem türelmetlenek vele?”

A válasz: NEM.

„De hogy lehet ez? Hogyan lehet valaki MÁSNAK is türelme az ÉN gyerekemhez?”

Ez úgy lehet, hogy mi a Lekvárhegyen egy olyan csapat vagyunk, akik azért csináljuk ezt a „munkát”, mert igazából megértjük és legfőképp elfogadjuk a gyerekeket.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem próbáljuk meg megértetni velük, hogy a 10 perces földön fetrengve üvöltés nem jó módja a cél elérésének.Nem a hülyeséget fogadjuk el, hanem őket, mint embereket. S megpróbáljuk a gyenge oldalaikat korrigálni (kiborulás, hiszti, önzőség, irigység), a rossz szokásokról (verekedés, harapás) leszoktatni őket, a jó szokásaikat pedig megerősíteni.

Mindezt először úgy kezdjük, hogy megismerkedünk. Mindenkihez van út. Ezt meg kell keresni. Sok játékkal, és még több odafigyeléssel. Mikor ez megvan, megszületik a bizalom, és ezzel egy időben a szeretet is. Ilyenkor lesz bejárásunk az okos kis fejükbe.

Van, akit humorral lehet tanítani. Van, aki abból tanul, ha ezerszer elmondják neki. Van, aki úgy érti meg, ha kedvesen elmondják neki. Van, aki pedig csak a saját hibáiból tanul.

Az biztos, hogy mindegyik módszerhez türelem kell, ahogyan alapvetően az emberi kapcsolatokhoz is általában ez kell. Nekünk van türelmünk. Dögivel.

A másik nagyon fontos tanítási módszer: a pillanat ereje. Mikor a gyermek épp a rossz akcióban van, tegyük fel, éppen szórja ezerrel a homokot valakinek a szemébe, akkor kell korrigálni, és határozottan felszólítani, hogy hagyja abba. Ezután megkérni, hogy kérjen bocsánatot. Hiszünk a bocsánatkérés megtanításában. Hiszen nekünk is jobban esik, ha aki a lábunkra lépett a villamoson, utána kedvesen elnézést kér. Nem fontos, hogy szívből tette, vagy sem. Maga a gesztus fontos. 

Nem hiszünk a büntetésben 3 éves kor alatt. Szerintünk egy ennyire kicsi ember számára még nem létezik idő. Minden, ami régebben történt tegnap volt. Minden, ami majd fog az holnap. Vagy fordítva.Halvány lila gőzük sincs az időről. Tehát nem értik meg, hogy „ülj a sarokban, mert múlt héten elkalapáltad Pistikét”.Mi ezt nem is csináljuk.

A pozitív jutalmazásában viszont hiszünk. A felnőttek is fizetésért dolgozzák magukat halálra, tehát a gyermek is kapjon valami jót, ha valami rendkívülit hajt végre (értsd: felöltözik, alszik, eszik). Nekik minden olyan cselekedet, amit azért kell csinálniuk, mert MI kérjük meg őket rá, a szerintünk JÓ időben, nehéz. Nehéz, mert kizökkenti őket. Tehát, ha azt szeretnénk, hogy megcsinálják, meg kell őket jutalmazni érte. Mi ezt meg is tesszük. Valamilyen finomsággal. Szépen is öltözködnek, esznek, alszanak nálunk a gyerekek.

Amitől még jól működnek nálunk a hétköznapok, az a szeretet. Mi igaziból szeretjük őket. Így lehet az, hogy nem szólunk rájuk csúnyán, nem vagyunk velük türelmetlenek, nem haragszunk rájuk, nem borulunk ki a hisztijükön. Végül pedig nem szidjuk le őket azért, mert ismeretlen számukra, és nehéz nekik megérteni ezt a nagy-nagy világot.

Ilyen a Lekvárhegy.