A Lekvárhegy kapui mindenki számára tárva-nyitva állnak, akik szeretésre és biztonságra vágynak.

Evés

Az étkezés központi szerepet tölt be egy gyermek életében. Iszonyú picin születünk, óriási utat kell megtennünk. Az elején minden gramm számít. Ezt minden édesanya tudja. Anya és gyermek számára is nagy feladat megtanulni, hogy hogyan és mennyit is kell enni, enni adni. Pont emiatt a macska-egér játék miatt alakul ki később az étkezésben némi zavar. Merthogy anyaként az ember azt szereti látni, hogy a gyerek minél több táplálékot vesz magához. A gyereket viszont a kaja pont annyira érdekli, mint bármi más: csak egy kis szelet a világ hatalmas tortájából. Tehát nem is feltétlenül szeret eltölteni vele rengeteg időt, nehogy emiatt bármi másról lemaradjon.

Mi a Lekvárhegyen igyekszünk izgalmasan, cseppet sem erőltetve etetni csemetéinket.

A reggeli:
Folyamatos, fél 9-től egészen addig ehetnek a gyerekek bent a játszószobákban, amíg el nem indulunk a játszótérre. Akinek szüksége van segítségre, az kap. (Ez nálunk mindennel így van.)
Pár hét leforgása alatt azonban mindenki ügyesen megtanul magához venni annyi táplálékot, amennyire szüksége van.

Az ebéd:
Egy nagy közös étkezés. Azt vettük észre, hogy ez sokat segít nekik, mert senkire sem szegeződik annyi tekintet. Mindenki ugyanazt eszi, színes tálkákból, közben zene szól, beszélgetünk. Mindenki annyit eszik, amennyi jól esik, nincs erőszak. Ha jól laktál, nyugodtan elmehetsz az asztaltól, senki sem néz rád csúnyán.

Az üzenet: minden a rendelkezésedre van bocsájtva, figyelj a tested jelzéseire, vedd magadhoz, amire szükséged van.

Ebéd után kapnak a gyerekek gyümölcsöt, meg valami finom ropogtatnivalót, ha esetleg valakinek nem volt ínyére való az ebéd, ne maradjon éhes a pocakja.

A Lekvárhegy gyerekei nagyon szépen megtanulnak enni, mire oviba mennek. Egyedül, kanállal, villával, partedli nélkül, ügyesen. Mindenki annyiszor kér, ahányszor szeretne, ameddig csak éhes. Mivel a gyerekek belátják egy idő után, hogy nem értünk esznek, hanem magukért, a legtöbb evészavar pikk-pakk elmúlik nálunk.

Ebéd után nem alszunk rögtön, hiszen a bevitt táplálék energiát termel, úgyhogy egy órát még játszunk. Ébredés után kapnak a gyerekek valami finom uzsonnát, például lekváros kenyeret (Innen a Lekvárhegy név…) Mindenféle finomsággal van ilyenkor tele az asztal, mert megérdemli, aki szépen alszik.



Így eszünk mi a Lekvárhegyen...

További hírek

Írjon nekünk

 

Cím: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 49-51.

Érdeklődés: +36 (30) 864 4182 Román Mária "Marcsi"
E-mail: romarcsi2@gmail.com 
Webwww.lekvarhegy.hu
Facebook: www.facebook.com/lekvarhegy